RSS csatorna

Monthly Archives: június 2012

Az év leghosszabb napja

Posted on

Június 21-e a csillagászati nyár kezdete.

Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. Az évszak jelképe a római falképeken és mozaikokon egy ifjú, fején kalászkoszorúval, sárga ruhában, a kezében sarló.

Hajdanán a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a napfordulatot követő újholdkor. Vagy félévünnepet tartottak, mint Boiótiában és Délosz szigetén, ahol a téli napfordulat utáni újholdkor kezdték az esztendőt. Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben. Az „égi tűz” köszöntése azonban nem korlátozódott Szent Iván napjára. A tűzugrás, tűztaposás és más „tüzes” népszokás minden napforduló körüli ünnepnek része volt (pl. Antal-, Vid-, László- és Péter-Pál-napkor), sőt, a Balkánon az egész Rák hónapot, bezárólag Illés napjáig (júl. 20.) ünnepi időszaknak tekintették.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Delel a nyár

Gondolat

Posted on

“Tudja, én nem értem, hogyan mehet el valaki egy fa mellett, ha nem lesz boldog, hogy látja. Hogyan beszélhet egy emberrel, ha nem lesz boldog, hogy szereti! És hány meg hány olyan gyönyörű dolog van a világon, amelyeket még a legelveszettebb ember is gyönyörűnek talál?! Nézze meg a kisgyermeket, nézze meg Isten szép hajnalát, nézze meg a fűszálat, hogyan nő, nézzen annak a szemébe, aki ránéz önre és szereti önt…”

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Gondolat

Posted on

“Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal,

amivel csináltuk őket.”

Albert Einstein

Ma valami jó történik!

Posted on

“Reggel, mielőtt kinyitjuk a szemünket, állítsuk be az agyunkat arra, hogy ma egész nap jó dolgok történnek majd velünk. Mondjuk végig magunkban ezt a rövid szöveget: „Jó reggelt kívánok magamnak és mindazoknak, akiket szeretek, és akikkel ma csak találkozni fogok. Odavezetek egy fénysugarat a lábujjaimhoz, végigvezetem az egész testemen, és mosolyog minden pici sejtem, örül a mai napnak. Ma valami jó történik!”

Próbáljuk ki – és tényleg valami jó fog történni! A saját egyetemi hallgatóimmal is csináltam ilyen kísérletet, igen meggyőző végeredménnyel. A gondolat, a tudat hatalma valóban teremt. Ha meg akarjuk találni ennek az összefüggéseit a modern kvantumfizikában, akkor egész nyugodtan menjünk utána, mert megtaláljuk. A szemünk persze mindent magába fogad, és viszi hátra a tarkólebenybe az információt – de ha az agyunk azt az üzenetet kapta, hogy ma jó dolgok történnek majd, akkor csak jókat keres. Meg van ígérve, te üzented meg – hol van az a jó? És egyszer csak valóban észrevesszük az apró, örömteli dolgokat! Egyszerűen kinyílik bennünk a pozitív érzelem, jobb lesz az energia-háztartásunk.

Ezt mindenki kipróbálhatja saját kísérlet keretében is. Egy hétig minden reggel tegyük be a teremtő tudatunkba, hogy ma valami jó történik, közben figyeljük a közérzetünket, a lelkiállapotunkat, a velünk történt eseményekről pedig írjunk naplót – és rá fogunk jönni, hogy ez így igaz. Ha nem hiszünk másnak, higgyünk önmagunknak, a saját tapasztalatainknak!”

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?

 

Csodálatos Izland!

Posted on

Fragments of Iceland from Lea et Nicolas Features on Vimeo.