RSS csatorna

Monthly Archives: szeptember 2013

Őszi levél art

leaf creativ

forrás: Katja Enseling

…a könyv olyan táplálék…

Hamvas Béla a könyvtárosról

A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény. A tudós a könyvet csak anyagnak veszi: megnézi, olvassa, idézi és félreteszi; a költőnek a könyv csak mű: teremti és elfelejti; a tanítónak csak eszköz: merít belőle és továbbadja; a közönséges embernek csak iparcikk: olvassa és élvezi. Senki nem nyúl úgy a könyvhöz, mint a könyvtáros, oly csendesen és lassan, ahogy az ember csak örök dolgokhoz nyúl: tengerhez, asszonyhoz, földhöz.”

forest guardians

Lovagoltató auf deutsch

Tross tross trill,
Der Bauer hat ein Füll.

Das Füllen will nicht laufen,
Der Bauer wills verkaufen,

Das Füllen läuft im Trab
Und wirft den Bauern ab,

Verkaufen wills der Bauer,
Das Leben wird ihm sauer,

Sauer wird ihm das Leben,
Der Weinstock, der trägt Reben,

Reben trägt der Weinstock,
Hörner hat der Ziegenbock,

Der Ziegenbock hat Hörner,
Im Wald, da wachsen Dörner,

Dörner wachsen im Wald,
Der Winter, der ist kalt,

Kalt ist der Winter,
Da frieren die kleinen Kinder,

Die kleinen Kinder frieren,
Wer’s nicht glaubt, der kanns probieren.

csikó

Ha megpihennél hűs árnyékkal hozzád lépked Nagy Zoárd

Posted on

“- Most is olyan szeleburdi?

– Most is – mondta Mikkamakka -, de azért majd megszereted. Mi is szeretjük mindannyian. Még Nagy Zoárd is szereti.

– Az kicsoda?

– Nagy Zoárd a lépkedő fenyőfa.

– Tud menni?!

– Tud. Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalban állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót. “Pedig nincs annál szebb – mondta neki a tündér -, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év… az igen!” De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! “Jól van – mondta a tündér – mehetsz!” Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. “Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!” – kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volna meg, amit keresett?! Belefáradt, elszomorodott.

– És akkor találkoztatok.

– Igen – mondta Mikkamakka -, találkoztunk.

– Köztetek jól érzi magát? – kérdeztem.

– Járkálhat kedvére, álldogálhat kedvére – mondta Mikkamakka. – Lehet, hogy néha elvágyódik.

– Miért nem megy akkor el?

Mikkamakka elmosolyodott.

– Mert tudja, hogy szükségünk van rá. Karácsonykor feldíszítjük, gyertyákat teszünk rá. Ha elmenne, ki lenne akkor a karácsonyfánk? S boldog ám ő is a gyertyáival meg a díszeivel, csak látnád!

– Talán egyszer meglátom – mondtam.

– Lehetséges – bólintott Mikkamakka…”

Lázár Ervin: A Négyszögletű kerek erdő (részlet)

 

pine tree forest